Azt fogod leggyakrabban csinálni, amit élvezel.
Tudod, hogy rendszeresen KELLENE mozognod, de sosem jön össze?
Pontosan azért , mert ezek szerint még kötelességként tekintesz a mozgásra.
A célod inkább az legyen, hogy érd el , hogy a mozgás pontosan ugyanolyan ÉLVEZETI forrás legyen, mint bármely tevékenység , amit emiatt gyakran végzel.
Például azért , mert jobban érzed magad tőle, feltölt vagy megnyugtat, kikapcsol vagy segít újra fókuszálni vagy szimplán csak szórakoztat, mint egy jó játék.
Persze ez nem csak rajtad múlik.
Például ha kifejezetten rossz élményeket, érzéseket kötsz a mozgáshoz , minél több jó, új tapasztalatot kell gyűjtened , hogy az felülírja a régi berögződéseidet .
Ha ez megvan , az segít egyre jobban elhinni, hogy bizony képes vagy rá és jó is vagy benne .
Ezt rendkívül segítik a külső megerősítések , lehetőleg minél több embertől , de minimum attól, aki segít az utadon .
Amiben sikerélményed van, azt nagy valószínűséggel már élvezni is fogod , de azért még gátat szabhat a félelem, hogy a “te állapotodban”, a korábbi javaslatoknak megfelelően vajon csinálhatod - e .
Pontosan ezért fontos az edukáció, az informálás , hogy értsd , mi, hogyan hat a testedre és persze meg is tapasztald , hogy bármilyen mozgásra tudsz olyan kivitelezési utat találni, ami jó érzés .
Ha pedig már egy út megvan, fokozatosan megjön a bátorságod és a kíváncsiságod, egyre több módozatot kipróbálni.
Minél jobban haladsz az eddigi félelemmel, esetleg szégyennel, haraggal teli egyhangúságból
a kíváncsisággal, sikerélményekkel teli felszabadult változatosságig, annál jobban fogod élvezni az egészet .
Amit élvezel, azt gyakran fogod csinálni.
Nem kell tehát többé bűntudatot érezned amiatt , hogy nincs rá idő, pénz vagy tér , mert a játékos tanuláson keresztül elkezd benned kinyílni az a fajta gyermeki kíváncsiság, amikor bármiben meglátod a mozgás lehetőségét .
Hosszútávú , túl gondolt célok helyett egyszerűen csak meghosszabbítod a sétát és elhagyod a kitaposott utat, mert szeretnél a fűben elmenni addig a fáig, amit kinéztél vagy hirtelen kedved támad felmászni a dombra .
Még azt is örömmel fogadod, ha egy-egy lépést meg kell segítened a kezeddel is a fűbe kapaszkodva.
Majd kíváncsi leszel, hogy vajon le tudsz - e menni a domboldalon és bátran neki mész , s a lendületből máris futás lesz . Aprócska, de örömteli. Az első élmény , ami elkezdi megszerettetni veled a futást.
Hisz gyermekként is szerettük, nem igaz? Amíg pusztán úgy hozta a helyzet , a kedvünk vagy szerettük volna gyorsabban elérni a jól látható célt.
Akkor rádöbbensz, hogy basszus, mennyivel motiválóbb , élvezetesebb ez, mint amikor kilómétereket , pulzusszámot , időtartamot vagy kalóriákat határoztál meg magadnak .
Egy idő után elkezd idegesíteni a cipőd és már az sem érdekel, ha esetleg hülyének néznek, hogy felnőttként mezítláb mászkálsz egy parkban. Az élmény még felszabadítóbb lesz és érzed , hogy jé, mennyi infót továbbít feléd a talpad.
Még ügyesebb leszel és mosolyogva fogadod, hogy egy másodperc töredéke alatt képes volt lereagálni a tested , hogy gödörbe léptél. Ezek után még inkább keresed az izgalmas változatosságot a sétában, kifejezetten kerülöd a betont, hiszen egyrészt azon menni sokkal unalmasabb, másrészt már tudod, hogy nincs mitől tartanod az egyenetlen talajon sem .
Majd miután megszokod az egyenetlen talajt, az emelkedőket, lejtőket , újabb ingereket keresve kipróbálod, hogy végig tudsz- e menni a parkba kirakott gerendán. A végén kicsit gondolkozol, de aztán leugrassz. Megjelenik a siker újabb mosolya az arcodon.
Innentől kezdve, ha bármi utadat állja, inkább átmászol alatta vagy felette , minthogy kikerüld. Mennyivel izgibb így és máris több évvel fiatalabbnak érzed magad .
A csúcspont , amikor a Street workout pályára érkezve kipróbálod, hogy meddig tudsz “ kézenállva” felmászni a lábaiddal a létrás részen vagy a húzódzkodó rúdon kapaszkodva hintázol, keresve a minél messzebbi ugráshoz szükséges lendületet.
Aztán jön a leérkezés. Újabb mosoly. Yeahh. Talpon maradtál és milyen puhán rugóztak a térdeid.
” Olyan vagyok, mint egy gyerek.” - Ez a gondolat fut át a fejeden.
De nem pont a gyerekeket irigyeljük az erejükért, kitartásukért, hajlékonysàgukért, kíváncsiságukért, bátorságukért és azért a képességükért, hogy még egy sima sétából is képesek izgalmas játékot csinálni ?
Akkor talán őket kellene utánoznunk ahelyett, hogy túl korán belevinnénk őket a “ felnőttes” célú mozgások világába.
Ráadásul, ehhez nem kell pénz, a tér hatalmas és akkor is érdemes belekezdeni, ha csak kevés időnk van. De ha igazán rá kapsz, észrevétlenül repül el akár egy óra is.
Ez a sztori rólam szólt .
Bátortalanul kezdtem bele a gyermek mozgásfejlesztés tanulásába, de végül ez segített engem is visszatalálni a gyermeki önmagamhoz.
Ahhoz a mozgásszeretethez, kíváncsisághoz és bátorsághoz, amire igazából alig emlékszem, mert kb ovis koromban volt meg utoljára.
Amikor a játékos mozgásfejlesztésről tanultam, a legjobb megerősítés viszont az volt, hogy ahelyett, hogy egész nap megbújtam volna a hátsó sorokban, legelől voltam és nagy örömmel vettem részt a feladatokban.
Még akkor is , ha egyedül kellett kimenni és mindenki engem nézett.
Már nem fogott vissza a beégés miatti félelem, inkább hajtott a motiváció, hogy megmutassam: meg tudom csinálni.
Még attól sem keseredtem el, ha valami nem ment olyan jól .
Azonnal elkezdtem gyakorolni azzal, hogy újra megpróbáltam és másnap alig vártam , hogy megmutassam a férjemnek is , hogy milyen új vagy rég elfeledett mozgásokkal játszottunk.
