Fontos alapelvem , hogy megadjam, amire az állami ellátásban sokszor nincs idő , pedig - véleményem szerint, valamint nemzetközi ajánlások alapján is - a legnagyobb szakmai felelősségünk van benne.

Ez pedig nem más, mint az EDUKÁCIÓ, az INFORMÁCIÓÁTADÁS, méghozzá a lehető legprecízebb, legmegnyugtatóbb, legérthetőbb és leginkább a HOSSZÚTÁVÚ, önállóan is FENNTARTHATÓ megoldás felé vezető, segítő módon.

Akár hiszed, akár nem, egy igazi állapotfelmérésen/vizsgálaton/konzultáción sokkal több múlik a szavakon és a non – verbális kommunikáción , mint a teszteken , a költséges gépeken és a későbbi gyakorlatokon, az alkalmazott eszközökön és módszereken.

„A szavaknak teremtő ereje van . »

Egy drága géppel kimutatott aprócska , esetleg irreleváns eltérés , hanyagul, félelmet keltően, érthetetlenül átadott kommunikációval akár tönkretehet egy egész életet.

Míg – már önmagában is – gyógyító kommunikációval akár komolyabb problémákból is lehet csodával határos eredményeket elérni.

Beszélgessünk!

Hogyan tudna szolgáltató és igénylő nem egymás ellen harcolni - az állami terepen esetlegesen tapasztalt frusztrációit a másikon kitöltve - hanem inkább együtt , jobb irányba alakítani a világot?

Olykor nem azt kapom vissza ügyfélként / vendégként/páciensként, amit szolgáltatóként nyújtok és van, hogy nem olyan viselkedést tapasztalok a másik féltől szolgáltatóként, mint amit igénylőként tanúsítok más szakemberek felé.

Hiszek, vagy legalábbis reménykedem abban, hogy korrekt kommunikációval közösen jobb irányba alakíthatjuk a világot.

Úgy érzem, megérett a kikommunikálásra az, hogy az igénylő oldalról sajnos gyakran megtapasztaltam, hogy fizető vendégként sem kapok feltétlenül jobb szakmai és emberi hozzáállást, mint állami ellátásban.

Horroráron dolgoznak a magánellátást nyújtó szakemberek ?

Igen, lehet... de attól, mert valaki SEGÍTő SZOLGÁLtató, még kérhet érte számára megfelelő összeget, amennyiben megdolgozik a pénzéért.

Na de mit jelent ezt ? Nyilván mindenkinek mást.

Valakinek azt, hogy varázsütésre oldja meg a problémáját , minél rövidebb idő alatt és ne húzzon határokat. Tegyen különbséget ismerős és ismeretlen, nagyobb presztízsű és "egyszerű" ember , követelőző és elfogadó között. SZOLGÁLjon, a saját határainak meghúzása és elvek nélkül.

Nekem egyik alapelvem úgy szolgáltatni, hogy NE ugyanazt tapasztalják meg az emberek, mint amit akár némelyik állami rendelésen, csak éppen több pénzért.

Ezért kezelem szigorúan az időpontok komolyan vételét, egymás idejének tiszteletét, a lehetőség átadását más vendég részére, ha az illetőnek nem alkalmas vagy szimplán meggondolja magát azt illetően, hogy tőlem szeretné igénybe venni a szolgáltatást.

Elképesztő számomra , hogy mit tapasztalok egyéni , szolgáltató vállalkozóként némely ember viselkedésén.

Neked mik azok az eszközök vagy mozgásformák, mozgáslehetőségek , melyeket gyerekként gondolkodás nélkül kihasználtál, felnőttként viszont megtorpansz előttük a rád leselkedő veszélyek vagy a környezeted feltételezett megítélése miatt ?

Vegyük például ezt a képsorozatot, ami a férjemmel töltött kirándulásunkon készült , Badacsonyörsön , a Folly Arborétumban .

A férjem persze egyből belevetette magát , míg én aggodalmaskodtam , hogy “de mi lesz , ha beszorulsz a kanyarban “ és mindenféle instrukcióval kezdtem ellátni azzal kapcsolatban , hogy hogyan legyen óvatos .

Tudjátok, hogy engem mi győzött meg ?

Egyrészt az , hogy láttam, hogy a férjem is túlélte , másrészt pedig az a gondolat , hogy “ Hogy beszélhetnék hitelesnek mind a gyerekeknek , mint a felnőttekről a mozgásgazdag élethez szükséges gyermeki bátorságról, kíváncsiságról és felszabadultságról, ha én bef**ok egy csúszdától.

A fejemet sem azért vettem be közben , mert olyan veszélyes lett volna , hanem mert egy nem odaillő, nem túl optimális mozdulatot tettem lecsúszás közben .

Aminek mi volt az oka ?

Hát persze , hogy a félelem .

Jelentem , ezt kár lett volna kihagyni .

Ez a napunk is meg lett fűszerezve egy mókás mozgás”programmal” , a gyönyörű környezetben megtett emelkedős majd leereszkedős sétánk mellett.

A környezet feltételezett megítélése talán az volt, hogy játékunkat megelőzte pár pohár bor a lenti pincészetben , hiszen máskülönben hogyan lehetne ilyen felszabadult egy harmincas éveiben járó pár .

Aztán persze lehet, hogy ez az egész feltételezés csak az én fejemben zajlott le és nem rajtunk nevettek , hanem szimplán csak mosolyt csaltunk az arcukra a felvállalt , örömforrást jelentő viselkedésünkkel .