Mi a fenének vannak gyógytornászok a világon ?
Na meg úgy egyáltalán belegondoltál már , hogy minek képződnek és dolgoznak az egészsèg visszaszerzését , megtartását és fejlesztését segítő emberek az orvosokon kívül
Csak amolyan kiskatonákként követik a parancsot vagy esetleg tudnak önállóan is gondolkozni és döntéseket hozni ?
Nem vagyunk doktorok és bizony , nem tudunk műteni , nem értünk úgy a gyógyszerekhez és sokminden egyebet nem tudunk, amit az orvosok igen .
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy kevesebbet tudnánk, csupán mást tanultunk .
Arról a “másról“ , vagyis a mozgásrendszerünk csodálatos működéséről , a rá leselkedő veszélyekről és az őt igazán és hosszútávon védelmező és gazdagító , fejlesztő lehetőségekről viszont mi tanultunk sokkal részletesebben, széleskörűen és átláthatóan .
Amit már nem mondok ki, nem írok le egyenként , de ott van a “ rendben , köszönöm , hogy jelezted “ mögött a gondolataimban - amikor valaki beközli, hogy nem szándékozik többet jönni , mert az orvos más javasolt -, az az , hogy csak remélni merem , hogy tényleg elmúlik majd neki magától vagy a csodakenőcstől és majd nem fog újra jelentkezni egy krónikussá vált gyulladással és az ezzel járó fájdalommal , majd az emiatti mozgáskerülésből fakadó problémákkal , torzult mozgásmintákkal , esetleg egy pihentetés utáni , “meggyógyultam , mert nem fáj “ tévhiten alapuló örömből fakadó sportolás során szerzett újrasérüléssel ,na meg egy full felesleges kálváriával a háta mögött .
Ahogy eddig sem voltam , úgy továbbra sem vagyok sem orvosellenes , sem gyógytornászpárti , csupán a tapasztalataimat és az ezzel kapcsolatos érzéseimet írtam le .
Mi a célom ezzel ?Egyrészt az, hogy a probléma kiírásával oldjam az amiatti kollektív frusztrációnkat , hogy baromi nagy felelősséget veszünk magunkra egy ismétlődő történeteket pörgető és egyre rosszabb irányba haladó ellátórendszer miatt , ugyanakkor kevés az eszköz a kezünkben .
Másrészt az , hogy az egyik nagyon fontos eszközt, az őszinte kommunikációt kihasználva elősegítsem azt , hogy talán majd egyszer az emberek számára éppen annyira egyértelmű lesz , hogy mozgásszervi problémákkal mozgásterapeutához menjenek - akkor is , ha az illető nem orvos - , mint ahogy az is magától értetődő, hogy a kocsinkat meghibásodás esetén autószerelőhöz visszük , akkor is ha nem mérnök.

Bízom benne , hogy előbb - utóbb nem csak a kocsink , hanem a testünk, lelkünk, egészségünk kapcsán is átlátjuk, hogy NEM A LEGMAGASABB VÉGZETTSÉGŰ , legnagyobb presztízzsel bíró szakemberhez kell fordulnunk a legtöbb esetben , hanem ahhoz, aki ABBAN A TÉMÁBAN A LEGRÉSZLETESEBB, LEGALAPOSABB TUDÁST KAPTA és a legszélesebb látókörrel szemléli a problémánkat , ugyanakkor a legcélravezetőbben tud rávezetni a megoldásra