A minap jelentkeztem egy videókészítő versenyre, melyen arról kellett kreatív tartalmat gyártani, hogy hogyan vezessük be a rendszeres mozgást a mindennapi életünkbe úgy, hogy az ne pusztán egy kútba esett újévi fogadalom legyen.
A szavazás még most is tart, január 16-án este zárul le, de én már az út felénél levontam a tanulságot és úgy döntöttem, nem így akarok emlékezni erre a folyamatra, mint ahogy jelenleg érzem magam benne.
Amikor jelentkeztem, nagyon izgatott és lelkes voltam, ugyanis nagyon jó ihletet kaptam a témától és megalkottam eddigi legkreatívabb, leghumorosabb, legeseménydúsabb videómat; egy olyan tartalmat, melyben a komoly üzenet valószínűleg a legélvezetesebb és ez által a legcélravezetőbb módon van tálalva.
A pályamű beadásánál büszke voltam magamra, hogy értékes dolgot adok ki a kezemből, melybe tudtam, hogy minden munkát beletettem, amit csak lehetett és kellett.
Viszont korábbi tapasztalataimból már tudtam, hogy egy közönségszavazásos verseny eredménye sajnos gyakran nem azon múlik, hogy ki teszi bele a leghatékonyabb munkát és mekkora értéket közvetít vele. Sokkal inkább az, hogy kinek van a legnagyobb követőtábora, ismeretségi köre és mennyi embert tud rávenni arra, hogy szavazzon vagy akár másokat is szavazásra buzdítson. Így az első napokban sajnos én is beleestem abba a hibába , hogy elkezdtem szavazatokat vadászni minden lehetséges módon és felületen.
Az első két nap elhúztam az élvonalba, annyira, hogy volt, aki már biztosra vette volna, hogy én nyerek, én azonban nem akartam előre inni a medve bőrére.
Igazam is lett, ugyanis a harmadik napra jól láthatóan mások is rájöttek, hogy min múlik egy közönségszavazásos verseny állása és miután turbo üzemmódra kapcsoltak, kialakult egy holtverseny, majd a negyedik napra már le is csúsztam a második helyre.
Ekkor bedobtam a törülközőt. Már nem azért, mert annyira könnyen feladnám, ez abszolút nem mondható el rólam. Az viszont igen, hogy szerencsére gyorsan rájövök, ha hibáztam, márpedig a nem önazonos viselkedés nálam abszolút kudarc és elveszi tőlem az igazi örömöt.
Azért engedtem el a további szavazathajszolást, mert rájöttem, hogy a like gyűjtés ezen módja egy tanult és nem pedig egy önazonos, ösztönösen , belülről jövő viselkedés nálam, éppen ezért az így megszerzett győzelem nem is szerezne számomra igazi büszkeséget és örömöt.
Hiszen miért töltene el örömmel és büszkeséggel az, hogy én mozgósítottam a legtöbb embert és nekem vannak a legjobbfej családtagjaim és ismerőseim, akik tovább segítettek like-okat gyűjteni.
Ettől ez egy szakmai siker lenne? Netán emberi ? Egyik sem. Sokkal inkább mindkét szempontból kudarc és kétkedés, hogy vajon megérdemelt volt a győzelem ?
Az első körben csupán röviden, tömören fogalmaztam meg az embereknek, hogy szavazzanak rám. Majd rövidesen kiegészítettem azzal , hogy like-oljanak akkor, ha tetszik, amit csináltam. Most pedig eldöntöttem, hogy maximálisan visszatérek az önazonos kommunikációmhoz akkor is, ha jól tudom, hogy ezzel jó eséllyel nem nyerhetek és akkor is, ha manapság nem fancy a gondolatokkal, érzelmekkel tarkított hosszú szöveg, ami másokban is gondolatokat és érzelmeket vált ki.
Akkor tudnék büszke lenni a munkámra és igazán örülni a győzelemnek, ha biztos lehetnék abban, hogy az emberek azért szavaztak, mert a videó értéket közvetített számukra és tanított nekik valamit, nem mellesleg szórakoztatta is őket. Vagyis az a minimum, hogy látták, figyelmet és időt szenteltek arra, amire like-ot nyomtak.
Innentől kezdve tehát már egyszerűen csak beszámoltam a videó tartalmáról, kedvcsináló kisebb videókat vágtam össze belőle és kihangsúlyoztam, hogy akkor szavazzanak rám, ha valóban érdemesnek tartanak a győzelemre és szeretnének ebben támogatni.
Még nem tudom, hogy mi lesz a végkifejlet, de már megérte megcsinálni a videót azért a sok pozitív visszajelzésért, amit kaptam . Ezekre fogok emlékezni, míg tudom, hogy a "like-oltam/megvolt/pipa/jó lett " üzeneteket épp úgy el fogom felejteni, mint azok - akik ezt írták - a videómat. Viszont akik megajándékoztak pár sorral arról, hogy milyen érzelmeket és tapasztalatokat hozott számukra a videó, ők tuti, hogy elraktározzák azt a hosszabb távú memóriájukban is, esetleg mesélni is fognak róla másoknak , vagy önszántukból megmutatják.
Az ilyen tartalom olyan, mint egy igaz barátság. Lehet, hogy kevésbé látványos és számokban kevés, viszont valós, értékes és maradandó. Míg egy kérésre adott like egy meg sem tekintett videón olyan, mint egy haveri társaság. Elsőre irigylésre méltó és monumentális, de hamissággal tűzdelt, csökkent értékű és folyamatosan változó, felejthető.
Ha nem is nyerek - de biztos lehetek abban, hogy a szám, amit a szavazatoknál látok , az egy valós érték arra vonatkozóan, hogy hány embernek adott valami maradandót - én büszke leszek arra, amit alkottam és örülni fogok. Emellett pedig emlékezni fogok minden kedves sorra, amit a szavazatokon túl kaptam.
Ráadásul, arra is rájöttem, hogy igaz az, amit mondtak nekem azok a környezetemben, akik tiszta fejjel tudtak maradni mellettem a likevadászat okozta gyomorgörccsel teli napokban is :
Minden nappal nyerek valamit, ami a verseny díjához nagyon hasonló. Minden nappal, amikor megtelik a naptáram olyanokkal, akik bizalmat szavaznak nekem. Akik azért járnak hozzám, mert látják a munkám értékét, mert tanulnak valamit, mert jól érzik magukat tőle. Nekem pedig nem kell ahhoz egy verseny, hogy bármikor eldönthessem, hogy ezt a nyereményt a privát életem mellett visszaforgassam a saját , további tanulásomba vagy a munkakörnyezetem fejlesztésébe.
Az emlegetett videót egyébként itt megtekintheted, de jól figyelj!
Csak akkor nézd meg, ha tényleg érdekel, hogy hogyan lehet a rendszeres mozgás idén több, mint egy újévi fogadalom és akkor like-old, ha igazán jól szórakoztál közben, ugyanakkor úgy érzed, hogy hasznos információkhoz is jutottál általa.
