Korábban én is azt imádtam, amikor azért hálálkodtak az emberek, mert én “meggyógyítottam őket”. Főleg akkor, amikor kitanultam olyan passzív technikákat, amikkel gyorsan, látványos eredményt lehetett elérni.

Egy- két “varázsfogás” és a páciens/vendég egyből jobban érezte magát, nőtt a mozgásterjedelme és akár teljesen elmúlt a fájdalma.
Sokan elvesznek ebben az érzésben, abban, hogy teljesen tőlünk függ a másik ember, mutatunk neki valami látványosat, ami számára varázslatos, hiszen egyből jobban érzi magát.
Ezek után szinte istenségként tekint ránk, hiszen valami számára ismeretlen módon segítettünk.
Mi pedig büszkék vagyunk magunkra, hogy jó eredményt értünk el, gyorsan, vagyis teljesen igazodtunk a legtöbb ember igényeihez. A látványos, gyors megoldáshoz, amiért neki nem kell tennie semmit, “csak” a kezeimre bíznia magát .
Ez a könyebb út nekünk és a vendégnek is . Könnyű letérni a nehezebb, hosszabb, elsősorban tanításon alapuló, aktivitásra és tudatos önsegítésre buzdító útról.

Szerencsére mégis visszatértem rá és egyre nagyobb erőbedobással dolgozom azért, hogy minél több ilyen visszajelzést kapjak az engem magasztaló hálálkodás helyett .
Miért ? Mert ennek van hosszú távú és nagyobb haszna, míg a másik mód önmagában csak “látványpékség.”

Miért éri ez meg a vendégnek/páciensnek?
Kap egy “használati útmutatót” a testéhez, amivel képes lesz a kisebb jelzésekre időben felfigyelni, a saját életminőségét, egészségét befolyásolni , ezáltal elkerülni a nagyobb bajt.
Képes lesz önmagán felelősen segíteni, nem lesz passzív elszenvedőként másra utalva, főleg akkor, amikor a legrosszabb helyzet a legrosszabb időponttal párosul, amikor nem tud azonnali megoldást kapni, pl vasárnap, ünnepnap, stb..

Miért éri ez meg a szolgáltatóknak?
A folyamatos, félévenkénti visszajárkálás helyett elérhető az önálló karbantartás.
Így ahelyett, hogy ugyanazok az arcok köszönnének vissza pont ugyanolyan vagy még rosszabb állapotban, mint anno, jutna hely az új segítségre szorulóknak.

Azért hatalmas öröm számomra tehát az, ha valaki ezzel búcsúzik, mert az azt jelenti, hogy átment a fő üzenet, a munkám, hivatásom lényege, hogy a genetika és a környezet hibáztatása és/vagy kizárólag a másiktól passzívan függés helyett mennyivel csodálatosabb a saját kezedbe venni a sorsod és mennyivel jobb érzés az, ha saját magadra lehetsz büszke ahelyett, hogy a másiknak hálálkodsz vagy épp ócsárolod, ha nem segített pont akkor és úgy, ahogy te elvártad volna.
Még csodásabb mindezt olyantól hallani, aki úgy érkezik, hogy “ segítsek rajta” de sikerül ráéreztetnem az önmagán segítés ízére és jön velem az úton még akkor is, ha valami teljesen mást nyújtok, mint amire eredetileg számított.