Azon gondolkoztam, hogy kifejezetten a 65 év feletti vendégeim esetében vajon mitől függ, hogy egyesek pár alkalom után feladják , végig hajtogatják azt , hogy “ ez már így marad “, meg “korral jár “, de közben azért türelmetlenül kérdezik, hogy “miért nem javulok gyorsabban “, pedig eleve sem hisznek benne, hogy az állapotuk változtatható .
Míg mások akár 1-2 alkalom után jobban vannak , lelkesek, elégedettek , mosolygósak és noha ők sem milliomos nyugdíjasok , mégis egy szó nélkül jönnek magánba , boldogok tőle, hogy még most is tesznek magukért és ajánlanak is úton útfélen a nyugdíjas ismerőseiknek .
Egyik idősebb vendégem szavai ráébresztettek a valószínűsíthető válaszra .
Szerintem azoknál sikeres az együttműködés , akik képesek még rácsodálkozni dolgokra .Ami ugye gyermeki sajátossàgunk és màr huszonévesen kezdjük elfelejteni , nem , hogy 65 felett …
A vendégem olyanokat mondott , mint “ hát ez az önmasszázs ez valami fantasztikus “ .
Egyszer volt nálam , azóta csak ennyi történt , hogy masszírozza magát és “ azóta sokkal jobb a séta “ .
Majd csupán annyit tettünk hozzá , hogy elkezdtük a hajolásoknál, fordulásoknál megnézni, hogy mennyit számít , hogy hova helyezi a talpain a testsúlyát .
És mint egy gyermek , azt mondja “ Hát ez nekem nagyon tetszik, hogy én mit tanulok itt , még a végén lehet , hogy ez visszafordítható ? “ , “ Hát még a végén ablakot is pucolok . “ “ Már azt hittem , ez már nem is megy . “ “Milyen érdekes érzés , hogy most nem ott erőlködik, hanem itt mozog . “ “ Mindig óvnak , hogy ezt ne csináljam , azt ne , pedig hát ha nem csinálom, berozsdásodom, a gondolattól még nem javult semmi . “.
Imádom !
Hála Istennek a 70 éves Anyukám is pont ilyen .
Annyira örülnek , hogy megfigyelhetik a testüket és hogy éreznek dolgokat , különbségeket apró módosításokra , mint egy gyerek az ajándéknak .Számukra az idősödő testen lelhető új felfedezések jelentik az ajándékot .
Ezzel szemben mit várunk akkor , amikor a nagy lelkes kérdésre , hogy na , mit érez attól, hogy most máshogy csinálta , annyi a válasz , hogy “ nem érzek én már semmit , csak , hogy fáj - e vagy nem “ , láthatóan beletörődve , elveszítve már a gyermeki lelkesedés és kíváncsiság legapróbb szikráját is .
Ami a legdurvább, hogy a testtudat és a saját testünkkel való figyelmes , gondoskodó kommunikáció ilyen szintű elvesztésèt már jóval 60 alatt is látom.
A jó hír , hogy ez sem végleges állapot .
Nem véletlenül ez a mottóm :
Értsd meg a tested ! Figyelj rá ! Tanuld meg helyesen használni !
Azért szolgálok “ kimerítő “ mennyiségű információval , hogy segítsem a megértést .
Ehhez azonban nem elég az én lelkesedésem , a vendégnél értő , bizakodó fülekre kell találnia .
Ha megérted , már tudni fogod , hogy mit kell megfigyelned .
Amivel régóta kommunikáltál figyelmesen , annak persze , hogy eleinte nem tudod jól értelmezni a jelzéseit vagy nem is veszed észre .
A jó hír viszont az , hogy minél tovább és gyakrabban figyeled , annál jobban elkezded érezni a különbséget például a nyúlás és a feszülő fájdalom között , az ízületeket széttrancsírozó erőlködés és a könnyed , éppen szükséges izommunka között .
Emellett elkezded làtni a tükörben , majd érezni akár csukott szemmel is , hogy például éppen hova helyezed a testsúlyod , középen vagy - e vagy feszesen tartod magad a kibillenèssel szemben ; alkalmazkodóan , harmonikusan egyensúlyozol vagy mereven ellenállsz .
Így tanulod meg tehát használni a tested .
Megtapasztalod , hogy hogyan tudsz hatékonyan , harmonikusan együttműködni vele és a környezettel .
Ahhoz, hogy ide eljuss hosszú út .
Ahhoz, hogy motivált legyél ezért tenni , nem elég 1-2 alkalom .
Rengeteg pozitív tapasztalatot kell begyűjtened az aktív közreműködésed segítségével ahhoz , hogy felülírd a passzív, beletörődő szenvedést .
Ehhez pedig mi kellene jobban , mint egy baromi nagy adag gyermeki lelkesedés , rácsodálkozási képesség ,
reményteli bátorság , kíváncsiság , felfedezni vágyás , majd tiszta öröm az apró eredmények felett .
