Amikor egy anyuka vendégem azt meséli, hogy “ Otthon kérdezte a gyerek , hogy “ Na , Anya , akkor mászunk ? Naaa, csak egy kört ! Ki lesz elől ? “ és másztunk a folyosón fel - alá , màr annyit látta tőlem . “ ; vagy egy nagymama azt, hogy “Már az unokám is tudja , hogyan tudjuk magunkat átlazítani , annyit látta , kérdezi, hogy “ Mama , hogy is kell ? “."; vagy egy óvónéni azt, hogy “Vetettem minden szülővel a gyerekeknek masszázslabdát , azt is használjuk a talpukon meg egymáson és csináltatom velük az itteni kúszást, mászást, forgást , nagyon imádják és én is csinálom velük. Olykor már futok, ugrálok velük és többször azt is elfelejtem , hogy védenem kéne a lábamat . “, akkor azt érzem, hogy a jövő generációjáért nem csak közvetlen , hanem közvetett úton is mennyit tehetünk .
A mostani 40 pluszosok valóban csak 40 felett kezdték el megtapasztalni azt, amit az én korosztályom 20 év körül. A mostani gyerekek pedig tizenévesen jönnek olyan panaszokkal, mint ami nekem és hasonló korú sorstársaimnak csak a gimnázium végén és a főiskolás időszakban volt “természetes “ .
Bizony , a helyzet borzasztóan aggasztó.
Minden erőmmel azért küzdök, hogy a “ korral jár “ bullshitet felváltsa a felismerés : a mozgásszervi panaszok nagy része sokkal inkább a civilizált ; gépesített, ugyanakkor túlbonyolított ; agyonstresszelt ; mozgásszegény vagy épp túlkontrollált , félreértelmezett szabályrendszerekhez ragaszkodó, egyoldalú, unalmas , széterőlködött mozgást tartalmazó életmódunkkal jár .
Minél korábban váltja le valaki a gyermekkori - veleszületett bölcsesség alapján tanult egyszerű, könnyed , harmonikus , izgalmas - mozgásokban gazdag , valamint gyermeki lelkesedéssel , kíváncsisággal , rácsodálkozással , felszabadultsággal , agyalásmentes bátorsággal teli életét a fentebb említett verzióra , annál korábban fogja megtapasztalni a többek között mozgásszervi panaszokkal teli élet “örömeit “ .
Persze sosincs késő visszatérni oda , amit az iskolai (és már sajnos óvodai ) stresszes , ülő életmódunk megkezdése előtt magától értetődően csináltunk.
Hiszen akkor tök jól éreztük magunkat , nem ?
Akkor miért nem egyértelmű , hogy egyszerűen azt kellene átgondolni, hogy mit és hogyan csináltunk akkor másképp ?
Hiszen hiába volt kevesebb (ugyanakkor torzítástól mentes) tudásunk , mégis jobban tudtuk , hogy mitől érzi magát jól a testünk , lelkünk .
Na ezért alap nálam, hogy az óráimnak komoly részét képezik a gyermekkori , természetes mozgások, sokszor játékokkal vegyítve .
Az információáradatom fő célja pedig az , hogy ki gyere végre a felnőttes mozgásparából.
Belegondoltál már abba, hogy talán a gyerekek a koruk mellett valami más miatt is gyorsabban regenerálódnak ?
Bizony , a hozzáállásuk az újrakezdéshez is teljesen más .
Elenyészően találkozom olyan gyerkőccel , akit lelassítana a mozgástól való félelem ( ami persze nagyban függ a környezet túlkontrolláló aggodalmaskodásának vagy biztonságot nyújtó, bátorító figyelmének arányától ) , míg felnőtteknél csodával határos eredmény , ha elfelejtik , hogy védeni “ kell” a fájó/ sérült testrészüket .
Azzal tehát, hogy időt, pénzt, energiát, tanulást és gyakorlást áldozunk az öngondoskodásunkra - és ezáltal olyan kapcsolatba kerülünk például a mozgással, mint ahogyan az anno magától értetődően az életünk kellemes része volt - nem csak magunknak teszünk jót és nem a környezetünktől veszünk el valamit cserébe.
A jó példa nem elvesz a gyerektől, hanem inkább megspórolja neki azt, hogy majd ő is évtizedeket áldozzon arra , amire a mostani felnőttek : a gyermekkori egészség és energia visszaszerzésére .
