Miért gondolják sokan, hogy az edzés egyenlő az erősítéssel ?

Miért minősítenek le egyesek bizonyos mozgásformákat azzal, hogy “ az nem sport” , csak mert nem erőlködsz benne szemmel láthatóan, nem fáj a végére minden porcikád és esetleg annyira élvezed, hogy még mosolyogni is képes vagy közben?
Miért démonizálnak bizonyos szakemberek egyes sportokat aszerint, hogy az mindenki számára káros, függetlenül attól, hogy milyen nemű , milyen élet szakaszban van, milyenek a testi adottságai vagy épp pont az az egyetlen mozgásforma, amire nem kell ráerőltetnie magát, mert érzi, hogy egyszerűen szüksége van rá ?
Miért priorizálnak sokan bizonyos mozgásformákat “ mindenre és mindenkinek jó” alapon akkor is, ha az éppen nem motiválja az illetőt a mozgásra , inkább egy plusz utálatos kötelességet vagy pótlékot jelent számára, hiszen “ ez legalább nem árt “ vagy “ az ő korában, az ő diagnózisával már csak erre képes, ez megengedett” ?

Sokszor már eleve gyenge láncszemként tekintettek rám az erősítő jellegű edzéseken, mert előtte “ csak” táncoltam.
Tesin az ügyetlenek közé tartoztam, mert épp nem ment a gyors futás, dobás, ugrás stb, aminek a tanterv szerint abban az életkorban mennie kellett volna. Az már senkit nem érdekelt, hogy a szalagavató táncot mennyire gyorsan tanultam meg, arra nem járt osztályzat.
Sokáig azt hittem, utálok mozogni , hiszen az osztályzattal értékelt mozgások rossz élményeket hoztak. Elhittem, hogy ami nekem pont jól megy és jó érzéssel tölt el, az nem is igazi mozgás és nem jár rá semmilyen visszajelzés .
26 évesen elkezdtem modern balettet tanulni, ami a leginkább hasonlít a gyermekkori spontán mozgásaimra, amik igazán belülről jöttek, a testem által vezetve,ha zenét hallottam. Eddig tartott, mire lehetőséget találtam rá, hogy azt csináljam, amire olyan régóta vágytam. Pedig már szinte feladtam, miután több helyen és egy nagy, több tánciskolát bemutató nyílt napon is azzal találkoztam, hogy csak gyerekek számára indul ilyen jellegű óra.

A cél elérését jelentősen nehezíti, ha már eleve nem is hiszel a sikerben vagy rosszabb, már nincs is igényed rá, hogy elérd . Ezen kell tehát először dolgozni, hiszen senki nem tudja helyetted elérni azt, amiben saját magad korlátja vagy.
Azért tépjük a szánkat sokan, hogy ezen a gondolkodáson segítsünk változtatni de ehhez a te nyitottságodra hatalmas szükség van .

Az én útravalóm ezzel a poszttal a számodra az, hogy engedd újra kinyílni előtted a világot akkor is, ha az eddig téged ért hatások inkább bezárták.
Nem kell életed végéig fel- alá úsznod, amíg a maradék kedved is elmegy a mozgástól.
Nem kell lemondanod hétköznapi mozgásokról vagy olyan sportokról, amik örömet szereznek. Legyen igényed arra, hogy képessé tedd rá a tested . Merj ehhez segítséget kérni olyan szakembertől, aki vezet. Először azonban döntsd el, hogy vállalod-e az utat akkor is, ha hosszabb vagy még mindig a gyors, kizárólag a másiktól függő látszatmegoldásokra vársz.

Ne gondold, hogy másnak könnyebb, több lehetősége van, jobbak az adottságai, hiszen nem ismerheted mások teljes jelenlegi és múltbeli életét. A mércéd te magad legyél.
Légy magadra büszke, ha beépíted a mozgást az életedbe, legyen az bármennyi és bármi. A jobbra törekedj, lépésenként ahelyett, hogy inkább nem csinálsz semmit, ha nem megy egyből tökéletesen.

Számodra mit jelent a rehabilitáció?

Szerintem azt, hogy a lehetőségekhez mérten képes vagy maximálisan visszatérni minden normális, szükséges hétköznapi funkcióhoz. Emellett képes vagy fájdalom és az újrasérülés veszélye nélkül ( és mindenféle külső rögzítő nélkül) fizikailag aktív lenni, visszamenni a korábbi sportodba vagy elkezdeni valami újat .
Ennek ellenére sajnos sokan még mindig alkalomszámokban gondolkoznak, funkció helyett.Ragaszkodnak a felírt 10 alkalomhoz vagy ha nem orvos küldte őket, azt kérdezik, hányszor kell jönnöm, ahelyett, hogy sablonjavaslatok helyett a saját céljaikra fókuszálnának.

Inkább azon gondolkodj, hogy az én kérdésemre pontosan tudj válaszolni: mi a célod ? Majd addig menj, amíg el nem éred . Az alkalomszám majd folyamatában derül ki, a haladási ütemed tekintetében.

”Túl öreg”, “túl ügyetlen “ címkék adás -vétele és bizonyos mozgásokkal kapcsolatos félelem vagy lemondás helyett ott van egy út : a teljes rehabilitáció , ami magába foglalja a prevenciót is , azzal kapcsolatban , ami még nem alakult ki , de egy félbeszakított rehab miatt újrasérülésként vagy vándorló fájdalomként kialakulhatna .

Gondolj csak bele , hogy mennyire könnyű újrasérülni, ha nem szerzed vissza minden képességed , amikkel egyébként a hétköznapokban bármikor találkozhatsz !

Nézd meg az ábrát, hány lépcsős egy teljes rehab. Az emberek többsége az 1. Fázist tekinti gyógyulásnak, elérendő célnak és sokszor sajnos azért , mert kb ennyi fér bele 10 alkalomba, ami a beutalón szerepel.
Ha azonban saját rendszerben dolgozó mozgásban jártas szakemberhez fordulsz, érdemes végigjárnod azt az utat, amit az elején felvázolunk együtt, hiszen itt a határt korántsem az a 10-es szám jelenti…
Ehhez először is pontos célmeghatározás , majd kitartó gyakorlás kell.

Miért törekszem maximálisan arra, hogy legyenek nagy céljaid és érd el mindet , ahelyett, hogy letiltanálak bármilyen mozgásformáról? Tizenévesen letiltottak a tesiről, az ugrásról, a futásról , mert fájt a térdem és ennek okául azt mondták, laza az elülső kereszt szalagom. Én örültem, hogy nem kell tesiznem, hiszen amúgy is utáltam a fájdalom és az “béna” címke miatt . Ugyanakkor utáltam a helyette felírt úszást és a gyógytesit is .

Hálás vagyok, hogy egy betegség erre a pályára vezetett és aztán a sok vándorló fájdalom pedig vitt tovább a különféle továbbképzésekre . Ha ez nem így történt volna, ma valószínűleg egy fájdalmakkal teli, mozgásutáló, magát szerencsétlen bénának tartó, futástól - ugrástól rettegő felnőtt lennék. Ehelyett viszont megismertem magam, megtaláltam azokat az okokat, amiken tudok változtatni ( kereszt szalagot erősíteni ugyanis nem tudok, de szerencsére nem is ez volt a fájdalom igazi oka :)) .

Folyamatosan dolgozom a testtartásomon, a mozgásmintáimon és új sportokat is kipróbáltam. ( Például a gyermekkorom óta vágyott modern balettet, 27 éves fejjel kezdtem el. Emellett kisebb kihagyásokkal évek óta járok TRX-boot camp edzésre , ahová a tesiórás múltam alapján be sem mertem volna tenni a lábam, ha a párom nem visz el :)). Most ugrok, futok, a laza elülső keresztszalagos térdemet intenzív gyakorlatokkal edzem ( az elejétől kezdve rögzítő nélkül , az aktuális képességeimet kihasználva ) és noha nem én vagyok korántsem , aki a leggyorsabb vagy legerősebb a csapatban , viszont képes vagyok mindenre , ami korábban tiltott volt , szeretem , amit korábban utáltam és nem fáj semmim.

Nekem ez volt az elsődleges célom.

Sajnos még gyakori a világban a hierarchikus gondolkodás és az, hogy ahelyett, hogy együtt dolgoznánk egy közös cél érdekében, inkább egymás ellen teszünk.

”Felfelé” azért utálkozunk, mert “biztos lenéznek minket “ vagy “ hiába van komolyabb diplomája, nem tud semmit”.
”Lefelé” pedig azért, mert “minek dolgozik ugyanazzal a célcsoporttal , mint én, amikor kisebbrendű végzettsége van” . Minek tanul az “én szakterületemnek jobban megfelelő” képzésen. “Minek jár továbbképzésre, amikor még csak most végzett és nincs tapasztalata?”

Ki szívja meg ? Az, aki bármelyikünkhöz segítséghez fordulna. Azonban nincs mindent tudó szakember , sem mindenre jó technika és van, hogy olyan komplex a probléma, hogy muszáj lenne bevonni mást. Sokszor viszont ez nem történik meg és ha az adott technika nem vezet megoldásra, jön a kezek széttárása, hogy “ ebbe bele kell törődni.”

Ilyenkor kellene annak a résznek jönnie, hogy felvállaljuk, hogy ugyan mi nem tudunk segíteni, de érdemes lenne tovább menni XY területre . Ehhez viszont persze nem árt az sem, ha a fogadó fél is hajlandó ilyen szinten együtt dolgozni, gondolkodni.

Bevallom, korábban engem is beszippantott kicsit az az általános nézet, hogy más szakmákat hibáztassunk saját kisebb sikerünkért, közismertségünkért. Azonban hamar bele untam abba, hogy tettek nélkül dühöngjek. Ettől ugyanis én nem leszek több , jobb, kedveltebb ; a másik nem lesz kevesebb ; a segítségnyújtás pedig nem lesz hatékonyabb.
A munkám és a tanulmányaim során szerencsére találkoztam remek orvosokkal, edzőkkel, masszőrökkel, dietetikusokkal, pszichológusokkal , gyógytestnevelővel, alternatív mozgásterapeutával és más, hasonlóan gondolkodó gyógytornászokkal. Persze van rengeteg más szakma is, akikkel közös lehet a célcsoport.
Megtapasztaltam, hogy szuper érzés, ha lehet egymástól kérdezni, tanulni , vendéget egymáshoz irányítani . Találtam példaképeket, hatalmas tudású szakembereket más szakmákból. Találtam kollégákat ( nekem mindenki az, akivel együtt gondolkodunk, még ha más is a “nevünk”) , akikkel egy képzés után is tartjuk a kapcsolatot és bármikor konzultálhatunk egymással, ha elhaladunk egy esettel.

A mások felé nyitás pedig együttműködéseket is hozott . Nagyon megtisztelő , ha tőlem kérdeznek és velem akarnak együtt dolgozni.
Viszont kifejezetten tartózkodom már azoktól, akik lebecsmérelnek másokat, féltik a tudásukat ahhoz, hogy át adják és nem képzik tovább magukat, hiszen elvégeztek egy magas szintű iskolát X éve és az szerintük elég. Sőt, elzárkóznak minden új kutatástól, szemléletmódtól ami megkérdőjelezné addigi munkájuk hatékonyságát.
Ugyanígy tartózkodom azoktól a vendégektől, akik csupán a végzettség alapján ítélik meg az illető megbízhatóságát, a kapott információk helytállóságát.

Szóval, persze fontos a papír is de sokkal fontosabb a naprakész tudás, a széles látókör , ami nem egyenlő azzal, hogy az, akihez fordulsz mindent tud és mindent IS megold. Sokkal inkább azt, hogy képes együtt dolgozni a te érdekedben más területek szakembereivel. Állandóan tanul és képes utána teljesen máshogy dolgozni, mint addig, ha úgy látja hatékonyabbnak. Ha pedig úgy érzi, hogy nem ő a legmegfelelőbb a számodra, továbbirányít. Akár a saját szakmájában is, egy kollégához, ahelyett, hogy azt mondaná “ ezzel együtt kell élned” , csak mert ő nem tud vele mit kezdeni. Amíg pedig nála vagy, figyelmesen meghallgat, nincs “hülye kérdés”, mindent igyekszik elmagyarázni úgy, hogy megértsd és nem akar tőle függővé tenni, sokkal inkább lehetővé teszi, hogy előbb-utóbb önállóan tudd magad menedzselni.

Alkalmazottként azt viseltem a legnehezebben, hogy egész nap bent kellett lennem, amikor kint gyönyörű idő volt. Mire el tudtam volna menni sétálni, lement a nap, fáradt voltam, minden tele volt emberekkel.

Most megtehetem, hogy reggel vagy kora délelőtt tegyek egy sétát . Gyönyörű időben, hihetetlen frissítő levegőn, csodálatos környezetben . Akkor, amikor rajtam kívül egy lélek sincs kint. Mindenki dolgozik, iskolában van . Számomra ez a legnagyobb kincs , amit a lelki egészségemért tehetek. Ilyenkor teljesen kikapcsolok, megnyugszom. Emellett nagyon hálás vagyok, hogy kint lehetek.

Emlékszem, régen a suliban sokszor nyafogtunk, amikor kiparancsoltak minket az udvarra és talán a mai gyerekeknél ez még inkább így van. Már gyermekként belesüppedünk az ülő életmódba.

Ma már azt gondolom, milyen jó lenne, ha dolgozó felnőttként, alkalmazottként is természetes lenne, hogy a munkát kicsit megszakítsuk és ezt arra használnánk ki, hogy kimenjünk egy kicsit sétálni a természetbe.

Ha te elhagyhatod a munkahelyed nap közben és van rá lehetőséged, ügyintézés és bevásárlás helyett próbáld ki, hogy kihasználod az alkalmat egy testet átmozgató, gondolatokat összerendező, léleknyugtató, friss levegőt ajándékozó sétára .

Rehabilitáció = 10 alkalmas csoportos gyógytorna?
Ha végignézed, talán már egyértelmű, hogy ez nem 10 alkalmas művelet, hanem 6-24 hónap. Legfőképp attól függ, hogy mit produkálsz a teszteken. A folyamat során látszik, hogy milyen ütemben tudunk haladni, nem tudom megmondani ránézésre az első alkalommal. Egy idő után ritkulnak a találkozásaink , majd ha már úgy látjuk mind a ketten, hogy önállóan tudod magad menedzselni, akkor elbúcsúzunk.

Megéri ? Te mit választanál ?

1-2 év idő befektetését azért,hogy utána képes legyél mindarra, amit szeretnél ,úgy, hogy közben jól érzed magad és nem lebeg a fejed fölött az újrasérülés vagy a vándorló fájdalom rizikója?
Vagy nem akarsz erre ennyi időt szánni és tudatosan fejlődni ,inkább gyorsan visszatérsz az eredeti terhelésedhez , beletörődsz a fájdalomba “ úgysem lesz jobb” alapon , ha pedig újra lesérülsz, egy “ pillanatnyi rossz mozdulatot” okolsz ahelyett, hogy belegondolnál, hogy ez valójában egy folyamat eredménye…
Törekedj a fenntartható fejlődésre a saját testeden is .

Korábban én is azt imádtam, amikor azért hálálkodtak az emberek, mert én “meggyógyítottam őket”. Főleg akkor, amikor kitanultam olyan passzív technikákat, amikkel gyorsan, látványos eredményt lehetett elérni.

Egy- két “varázsfogás” és a páciens/vendég egyből jobban érezte magát, nőtt a mozgásterjedelme és akár teljesen elmúlt a fájdalma.
Sokan elvesznek ebben az érzésben, abban, hogy teljesen tőlünk függ a másik ember, mutatunk neki valami látványosat, ami számára varázslatos, hiszen egyből jobban érzi magát.
Ezek után szinte istenségként tekint ránk, hiszen valami számára ismeretlen módon segítettünk.
Mi pedig büszkék vagyunk magunkra, hogy jó eredményt értünk el, gyorsan, vagyis teljesen igazodtunk a legtöbb ember igényeihez. A látványos, gyors megoldáshoz, amiért neki nem kell tennie semmit, “csak” a kezeimre bíznia magát .
Ez a könyebb út nekünk és a vendégnek is . Könnyű letérni a nehezebb, hosszabb, elsősorban tanításon alapuló, aktivitásra és tudatos önsegítésre buzdító útról.

Szerencsére mégis visszatértem rá és egyre nagyobb erőbedobással dolgozom azért, hogy minél több ilyen visszajelzést kapjak az engem magasztaló hálálkodás helyett .
Miért ? Mert ennek van hosszú távú és nagyobb haszna, míg a másik mód önmagában csak “látványpékség.”

Miért éri ez meg a vendégnek/páciensnek?
Kap egy “használati útmutatót” a testéhez, amivel képes lesz a kisebb jelzésekre időben felfigyelni, a saját életminőségét, egészségét befolyásolni , ezáltal elkerülni a nagyobb bajt.
Képes lesz önmagán felelősen segíteni, nem lesz passzív elszenvedőként másra utalva, főleg akkor, amikor a legrosszabb helyzet a legrosszabb időponttal párosul, amikor nem tud azonnali megoldást kapni, pl vasárnap, ünnepnap, stb..

Miért éri ez meg a szolgáltatóknak?
A folyamatos, félévenkénti visszajárkálás helyett elérhető az önálló karbantartás.
Így ahelyett, hogy ugyanazok az arcok köszönnének vissza pont ugyanolyan vagy még rosszabb állapotban, mint anno, jutna hely az új segítségre szorulóknak.

Azért hatalmas öröm számomra tehát az, ha valaki ezzel búcsúzik, mert az azt jelenti, hogy átment a fő üzenet, a munkám, hivatásom lényege, hogy a genetika és a környezet hibáztatása és/vagy kizárólag a másiktól passzívan függés helyett mennyivel csodálatosabb a saját kezedbe venni a sorsod és mennyivel jobb érzés az, ha saját magadra lehetsz büszke ahelyett, hogy a másiknak hálálkodsz vagy épp ócsárolod, ha nem segített pont akkor és úgy, ahogy te elvártad volna.
Még csodásabb mindezt olyantól hallani, aki úgy érkezik, hogy “ segítsek rajta” de sikerül ráéreztetnem az önmagán segítés ízére és jön velem az úton még akkor is, ha valami teljesen mást nyújtok, mint amire eredetileg számított.

Édesanyám énektanárként dolgozott korábban. "Ez csak készségtantárgy" - mondták neki sokan. Ugyanezt megkaphatta már pár testnevelés tanár is.

Édesanyám már 8 éve nem tanít, de rengeteg néhai diák ismeri őt Győrben és környékén. Biztosan van, aki nem szerette de a napokban többen nagyon kedves szavakkal illetve osztották meg a vele készült interjút, ami egy helyi újságban jelent meg. Ebben az interjúban volt pár mondat, ami megihlette ezt a posztot:
"Ürügynek érzem, ha valaki azt mondja, nem megy. Dolgozni kell rajta és az okoz örömet, ha annak hatására valami növekedés indul. "
"A munkából adódó eredmény olyan állapotba hozza az embert, amiért tovább csinálja. "
" Mondják, hogy készségtantárgy... A készség azt jelenti, hogy automatizált valami és nem azt, hogy fejleszthetetlen. "

Noha a zenei pálya is felmerült, az élet végül a mozgástudomány irányába vezetett.
Nem vagyok tanár, de amit csinálok, az mégis valamilyen szinten tanítás.
Az már egy hatalmas lépés, ha valaki eljön hozzám, vagy más szakemberhez, mert szeretné a kezébe venni az irányítást.
Azonban ezek között az emberek között is rengetegszer találkozom olyanokkal, akik még nem találták meg azt a mozgásformát, amit szívesen csinálnak. Esetleg, mert őket is lebénázták a tesiórákon vagy később csoportos edzésen látták, hogy mások sokkal jobban néznek ki vagy sokkal ügyesebbek, mint ők.

Mostanában úgy hozta az élet, hogy már pár gyereket is elvállaltam , eddig kizárólag felnőttekkel foglalkoztam. Szörnyű hallani, amikor a szülő is megjegyzi, hogy a gyermeke sajnos nem túl ügyes vagy nem megfelelő az alkata ahhoz, hogy jól teljesítsen a mozgásos feladatokban. Amikor pedig a gyereket megkérdezem, hogy szereti-e a tesiórát, szinte alig meri bevallani, hogy nem.

Szerencsére az élet arra vezetgetett, hogy lehetőségem legyen megtanulni a mozgás "alapfűszerét", azokat a technikákat, amikkel megtapasztalhattam, hogy egy pillanat alatt rengeteget tud javulni a mozgásmintám. Ezután már csak sok-sok munka, gyakorlás kellett ahhoz, hogy beépüljön. Emellett ki kellett próbálnom több sportot, mire megtaláltam azokat, amikben jól érzem magam. Megtanultam, hogy nem vagyok szar ember, csak mert nekem épp nem az a sport tetszik és szerez örömet, ami most trendi és már nem érdekel, ha valaki azt gondolja, hogy ami "könnyebb", az rosszabb is.

Hatalmas élmény, amikor egy vendégemnél kevesebb-több munkával elérjük azt, hogy menjen egy technika. Lehet, hogy neki eleve nehéz volt, mert eddig még ennyit sem mozgott, de az is lehet, hogy látszólag könnyű volt, hiszen fizikailag ennél sokkal megterhelőbb mozgást végzett eddig a sportjában. Ugyanakkor, miután megérti, hogy ez miért fontos, mégis gyakorol és hatalmas mosollyal tudatosítja, hogy végre, sikerült, ő bizony képes erre is. Ez tehát az eredmény, amitől a munka öröm lesz és visz tovább.

Az első állapotfelmérésen mindig megkérdezem, hogy mit sportol az illető, milyen rendszeresen és mi a célja, aminek elérésében az én segítségemet kéri.

Van, aki egyáltalán nem sportol és egyedül azt fogalmazza meg célnak, hogy elmúljanak a fájdalmai. Ilyenkor fontos átbeszélnünk, hogy ha sikerül ezt elérnünk, azt onnantól fenn is kell tartani. A jóllét, egészség és a mindennapi feladatok könnyed ellátása érdekében én a rendszeres, változatos mozgást szoktam javasolni és erre szeretném képessé tenni azt, aki hozzám fordul segítségért és ezzel azonosulni tud. Alapvetően én is e szerint élek, nekem főként ez a célom az edzéssel, mozgással. Arról, hogy én hogyan csinálom, egy korábbi posztomban olvashattok.

Vannak, akik azért edzenek, mert jól akarnak kinézni. Na velük nem szoktam találkozni, hiszen én nagyon nem erre alapozom a segítő munkámat és ez nem is az én kompetenciám. Ha neked ez a fontos és most olvasod ezt a posztot, csak annyit fűznék hozzá, hogy bízom benne, hogy szakszerű segítséget kérsz edzőtől és dietetikustól és tudod, hogy ugyanúgy, mint az egészség esetében, az elérés után a fenntartásért is folyamatosan dolgoznod kell, a 30 napos nyári formára edzés eredménye ugyanis nem fog sokáig tartani. Emellett remélem, hogy egyrészt biztosan tudod, hogy ez a saját célod, amivel magadnak akarsz megfelelni, másrészt a "fitt and healthy" nem csak egy jól hangzó hashtag számodra, hanem a csúcsforma elérését egy egészséges, jól funkcionáló testre alapozod. Hiába csinos ugyanis a cipőd, ha közben töri a lábadat, nem tudod jólesően, elégedetten viselni és nem tudsz benne könnyedén járni.

A harmadik eset viszont már megfordul nálam, persze csak akkor, ha végre figyel a teste jelzéseire és rájön, hogy nem lehet a végletekig fokozni a teljesítményt, ha fájdalom és/vagy a mozgásterjedelem csökkenése miatt csak egyre nagyobb kompenzációkba hajszolja magát. Ez már egy szuper lépés!

Ilyenkor meg szoktam kérdezni, hogy mennyire fontos számára az eddigi célja, vagyis a folyamatos teljesítménynövelés és/vagy a versenyzés, erre valóban szüksége van- e és jól érzi- e magát tőle. Számomra a rendszeres, változatos mozgás célja elsődlegesen az, hogy képesek legyünk könnyedén ellátni mindennapi feladatainkat. Ha te a mindennapjaid során maximum 10 kg kaját viszel fel a 3. emeletre, akkor teljesen felesleges 50-100 kilókkal guggolnod olyan címen, hogy egészséges szeretnél lenni. Ilyenkor fontos tisztázni, hogy ha "csak" az egészség a célod, akkor milyen mindennapi terhelésnek kell megfelelned és újra képessé válnod ezek teljesítésére.

Ha viszont az egészségen felül számodra az edzés más célt is szolgál és biztos vagy benne, hogy a teljesítménynövelés, a versenyeredmények a saját céljaid és számodra tényleg örömet szerez, hogy a tested egyre többre és többre képes, akkor elfogadom és átbeszéljük, hogy mivel több a célod, így többet kell azért is tenned az edzéseid mellett, hogy jól funkcionálj és kompenzációmentesen tudj fejlődni.