Amit mások gondolnak…
Neki könnyű, mert …
még fiatal.
jobb a genetikája.
vékonyabb.
ügyesebb, sporteredményei vannak , biztos tesiből is jó volt.
van ideje.
nincs gyereke.
rugalmasabb a munkahelye.
magának osztja be az idejét.
biztos nincs betegsége, nem kell gyógyszerre és orvosokra költenie .
szeret mozogni.

És ami mögötte van …
”28 vagyok , 12-24 éves korom között mindig fájt valamim. “
“ 4. gyerek vagyok, visszértágulást, gyenge kötőszöveti rendszert, X - lábat, gerincferdülést, bőrproblémákat, emésztési panaszokat és migrént is “ örököltem “ , de rengeteget tettem azért , hogy ennek ellenére jól legyek . “
”15 évesen 30 kg- t fogytam dietetikus segítségével. Köszi a rengeteg szekálást, megalázást, kirekesztést, verést, ez motivált.
” Tesiből hármas voltam, de felnőttként rájöttem, hogy a technikám fejlesztésével bármire képes vagyok. Most sokan mondják, hogy én milyen szépen és könnyedén csinálom a gyakorlatokat. “
” 25 éves koromban voltam az első versenyemen. Sokan mondták ugyan, hogy nem fog sikerülni, meg majd lesérülök vagy feladom, de rengeteget dolgoztam azért , hogy felkészült legyek . 3 év alatt 18 versenyt toltam le sérülés nélkül. Nem a dobogó volt a cél, egyszerűen élveztem, hogy végigcsináltam.
” Több órányi bevételemről mondtam le azért , hogy legyen időm edzeni és főzni. Tudom, hogy különben akár több hétig, hónapig nem tudnék később dolgozni, ha elveszítem az egészségem. Sajnos jó pár példát láttam erre …“
“ A gyerek is látja otthon, hogy tornázom és ő is beáll. Plusz, a melóban is eszembe jut pár gyakorlat és többször átmozgatom magam . “
” Kevesebbet fizető munkát vállaltam, normális időbeosztásért cserébe. “
“ Autoimmun beteg vagyok, de mivel tartom a diétát , nem látszik belőle semmi. Igaz, hogy rengeteg idő mindent magamnak elkészíteni és az alapanyag is drága, de legalább jól vagyok és nem kell gyógyszerre költeni. “
“ A tesiórás megaláztatások miatt sokáig azt gondoltam, hogy nekem a mozgás kimerül a sétában, biciklizésben, úszásban, örömtáncban . Már felnőttként próbáltam ki az evezést, modern táncot, hip-hopot, társastáncot, krav magát, TRX - boot campet, karate irányzatokat , hatha jógát , aerobicot, zumbát , aztán a COVID idején online a talaj pilatest, flow-, gerinc-, és női jógát, HIIT tréninget, stretching órát, balett aerobicot majd 27 évesen elkezdtem megvalósítani a gyerekkori álmom és soloban tanulni modern táncot. Hihetetlen, hogy mennyi féle mozgásforma van. Jelenleg ezekből 4 félét végzek heti rendszerességgel, évek óta, valamelyiket edzővel, valamit magamtól otthon és persze a séta is megmaradt. Mivel így jól érzem magam és mindegyiket imádom csinálni , könnyű motivált maradni. Na meg elég volt 1-2* megtapasztalni, hogy ha kimarad akár egyetlen hét, visszatér minden panaszom szépen sorban. Egyébként néha csak úgy futok egyet, gyermeki örömmel, pedig régen utáltam. Most szeretnék megtanulni kézen állni és nagyon kipróbálnám az animal flow-t , az aerial jógát és a gépes pilatest is. Régen ezeket túl nehéznek tartottam volna és tuti nem mertem volna belevágni , de ma már sokkal bátrabb vagyok és szeretem a változatosságot.”
” Inkább edzésre és minőségi ételekre költök, mint később gyógyszerre.”

Az idézetek egy része tőlem van, más része a férjemtől, valamelyik pedig vendégtől.

Lehet találgatni, de igazából mindegy is, hogy melyik kitől van, hiszen bárki lehet példa, ha ahelyett, hogy azt gondolnád, hogy ő azért csinálja, mert neki könnyű, inkább megkérdezed, hogy mégis hogy a fenébe érte el azt, ami számodra ennyire irigylésre méltó.

Ha pedig bebizonyítottad magadnak, hogy te is képes vagy rá, legyél rá büszke, hogy már olyan jól csinálod, hogy az látszólag rohadt könnyű.

Miért nem örülünk egyszerűen annak, hogy telt házunk van ?
Miért társul a jól eső érzéshez egy kis frusztráció amiatt, hogy mennyi embernek lenne még erre szüksége , akit nem tudunk már befogadni ?
Ugyanakkor továbbirányítani sem , hiszen a szuper kollégák szintén tele vannak vagy jóval messzebb laknak , mint mi .

Annyira örülök, hogy vannak csodás szakemberek, akikkel újra és újra találkozunk a továbbképzéseken, hiszen mind imádunk tanulni.
Utána pedig tudjuk, hogy bátran kérdezhetünk és tanulhatunk egymástól, tök mindegy , hogy valaki alapszakmáját tekintve orvos , edző, masszőr vagy gyógytornász .
A lényeg, hogy mind sportrehabilitációs trénerek is vagyunk és emellé sok más kiegészítő képzést is végeztünk , melyek közül némelyikkel tény és való, hogy jól lehet villogni és felgyorsítani az eredményeket, de valamiért mi mindannyian mégis leginkább a mozgástanítás lassabb, kemény , ugyanakkor hatásában is hosszútávú rögös útját tűztük ki fő célunknak.

Mivel relatív kevesen vagyunk még így , hatalmas tiszteletben tartjuk egymást és a legnagyobb örömmel ontjuk egymásra az infókat, ha a másik megtisztel minket a kérdésével .

Miért örülünk annyira ennek, ahelyett, hogy attól félnénk, hogy majd a konkurencia elszipkázza a vendégeinket ?
Miért aggaszt minket annyira a túlkereslet, hogy kifejezetten megkönnyebülést jelent , ha legalább tovább tudjuk irányítani azokat a környéken, akik nem jutnak be hozzánk ?
Na és miért jutunk el egyre többen oda , hogy muszáj online videótáras programban gondolkodnunk?

Aki ebben nincs benne , hogy a mi munkánk azért nem csak egy munka , hanem komoly felelősségvállalás is , az általában furán néz, amikor azt mondom, hogy “persze , tök jó, hogy tele vagyok, de a legszuperebb az lenne , ha kinevelődne egy tudatosabb, egészségesebb társadalom és nem lenne szükség mozgásTERÁPIÁRA. “

Mint ahogy egyszer közös tanítónk , mentorunk mesélte , hogy valamelyik országban nem tudták értelmezni, hogy mit is csinál ő, hiszen ott ismeretlen fogalom a mozgásszervi fájdalom.
Ettől még azt gondolom, bőven tudnánk magunknak találni olyan munkát, amire ugyanúgy van igény és szintén imádnánk csinálni, de mennyire szuper lenne már elérni ezt a hatalmas célt . :))

Milyen szuper lenne , ha rengeteg embernél elérnénk, hogy pusztán azért járjon, mert szeretne mozogni valamit társaságban .

Mint amikor nem azért megyünk főzős workshopra, mert már rosszul vagyunk az éhségtől , hanem mert egyszerűen jó érzés bemenni egy hangulatos helyre és valakivel együtt alkotni , aztán elfogyasztani valami finomat .
Viszont aki olyan típus , hogy szeret “ otthon főzni “ a saját kénye - kedve , időbeosztása szerint , az megtehetné kezdetben “ receptkönyvvel” , majd teljesen önállóan .

Hát ez az én álmom , a sok remek beszélgetés alapján a mi álmunk.

Az Akadémián, ahol a legtöbb továbbképzést végeztem gyakran van “ gondolkodó terapeuta “ játék ( ezért is imádom annyira ezt az iskolát :)) , ahol a mostani kérdés az volt , miért is nevezhetnénk inkább betegségügynek a mai egészségügyet és hogyan szólhatna valóban az egészségről. Mivel ez az eddigi egyik kedvenc témám, mindenképp szerettem volna veletek is megosztani a gondolataimat .

Hiába van ugyanis csodaszép, vadonatúj autónk, ha rosszul vezetjük, le fullad, felbőg, kerepel, ugyanakkor a szerelő nem fog találni eleinte semmilyen kopást, elöregedést, sérülést .
Ha pedig idősebb , itt- ott hosszas használat jeleit mutató autónk van, de odafigyelünk az apróbb jelzéseire és megtanuljuk gondoskodva, megfelelő technikával vezetni és karban tartani , jó sokáig szolgálhat még minket teljes biztonsággal útjaink során.

A cél maximum a páciens panaszainak könnyítése , vagyis a betegség tüneteknek csillapítása , a kezdeti fájdalom , mozgásbeszűkülés , belszervi diszfunkciók tüneteinek csökkentése. Pedig ettől még szó nincs egészségről, pusztán elcsendesítjük a test jelzéseit , megvárva , amíg egyre jobban jajjgat, hogy foglalkozzunk már tényleg az egészséggel.

Így lehetne igazán tehermentesíteni az egészségügyet, a felnövekvő generációt már úgy kinevelni, hogy képes legyen felelősséget vállalni saját magáért és tudatosan segíteni önmagán ahelyett, hogy nagy tekintélyű szakemberek kiszolgáltatottja lenne .


Bár már nem egészségügyi dolgozó vagyok, mégis sokkal inkább úgy érzem , hogy a helyemen vagyok és azt a célt szolgálom, amit most leírtam.
Régen attól éreztem magam jól, amikor azért hálálkodtak, mert “ meggyógyítottam őket “ , “ kezeimmel varázsoltam valamilyen csodaterápiával“ vagy “ megmentettem “őket .

Ma már a legnagyobb elismerés az , hogy azt hallom vissza , hogy “ rengeteget magyarázok, mindent megtanítok, mindenről elmondom , hogy mit ,miért csinálunk és olyan dolgokról mesélek , amik nap közben többször eszükbe jutnak “ segítve a mindennapi életüket ahelyett , hogy gyakorlatsorokat ( más szakmában gyógyszert , injekciót stb ) adnék a kezükbe .

Véleményem szerint egy egyéni, szolgáltató vállalkozónak a legnagyobb "terméke" saját maga. Ha félhullára hajtjuk magunkat, lehet, hogy eleinte lesz pár ember, aki elégedett lesz, mert téged végre rá tudott venni, hogy a jól átgondolt munkaidődön felül is elvállald, de előbb-utóbb el jutsz egy olyan béka segge alatti energiaszintre, amit már annyira sugárzol magadból, hogy az a munkád minőségének rovására megy.

Bármilyen furcsa, de egy vállalkozó is pont ugyanolyan ember , mint bárki más és van magánélete is. Ugyanúgy oda kell figyelnie a táplálkozására, a rendszeres és változatos mozgásra, a lelki stabilitásra, a fittségre, normál energiaszintre, mint bárki másnak és azt gondolom, hogy mivel sajnálatos módon több munkahely ezt nem teszi lehetővé, pont egy vállalkozó az, aki magának emberibb és egészségesebb munkakörülményeket tud teremteni. Hiszen abból az energiából adunk minden kedves vendégünknek, ami nekünk is van.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mekkora felelősséget szeretnél vállalni az életedért vendégként/páciensként, valamint a szolgáltatóknak azon, hogy mennyire akarják tőlük függővé tenni az ügyfeleiket. Vajon meddig tarthatóak a partneri együttműködéstől mentes instant megoldások az egyre terheltebb magán ellátásban is, ahol már most ott tartunk, hogy bizonyos helyeken több hetes, hónapos várólista van ? Lehet, hogy rövid távon gondolkozva sokkal könnyebb mindenkire gyorsan felrakni egy tape-et, adni valami készítményt, ellátni 10 gyakorlattal, tünetet csillapítani, azzal az elköszönéssel, hogy "majd jöjjön vissza,ha gond van ", de hosszú távon hogy fogja elbírni a rendszer, hogy ahelyett, hogy hosszú távú segítséget nyújtanánk (amire eleinte tény és való, sokat is kell várni ) , az új vendégek mellett el kell látni a visszatérő régieket, amint elmúlik a rövid távú hatás vagy a kiszűretlen ok újra provokálja a tünetet?

Akármennyire is furcsa egyeseknek, számomra minden vendég panasza ugyanolyan fontos, ugyanannyira megoldandó. Az egyetlen szempont, ami szerint kiadom az időpontjaimat az az, hogy ki jelentkezik hamarabb és utána mennyire mutat együttműködést abban, hogy felelősséget vállaljon saját magáért és azért, hogy minél hamarabb "szabaduljon " tőlem , ugyanakkor utána fenn is tudja önállóan tartani az elért eredményeket. Nem rangsorolok aszerint, hogy barát-ismerős, régi-új, valamint, hogy szerintem mennyire sürgős és súlyos az ő problémája. Vannak ugyanis, akik a látszólag kisebb problémát is sokkal nehezebben élik meg , sokkal nagyobb terhet ró az életükre és nem tisztem eldönteni, hogy vajon kit zavar jobban a saját baja.

Éppen ezért , kedves vendégeim, csak akkor keressetek, ha meguntátok a kiszolgáltatottságot és mások hibáztatása helyett szeretnétek a saját kezetekbe venni az irányítást még akkor is, ha ehhez egy kicsit várni kell. A bejutás után viszont biztos lehetsz benne, hogy nem adok időpontot új embernek annak a kárára, hogy az együttműködésünk rendszeres alkalmak útján addig folytatódjon, amíg úgy érzed, hogy most már önállóan is helyt állsz.

Kedves vállalkozó társam, te pedig szintén gondold át, hogy mennyire vagy értékes munkavállalója saját magadnak és hogy a munkád értékét csak úgy tudod megőrizni, ha folyamatosan fejlődsz és a friss tudást a lehető legnagyobb odaadással használod fel mások segítésére. Viszont ahhoz, hogy ennek az odaadásnak a lángja mindig ugyanolyan erővel lobogjon, egészséges határokat kell szabnod .

Egy olyan komoly dolog, mint a gerincsérv sem a nagyitól jön és még csak nem is egyetlen rossz mozdulattól.
Ez csak egy folyamat figyelemfelkeltőbb állomása.
Olyan folyamaté, mint például egy tartósan rossz helyzetben rögzült testtartás vagy az adott helyzetnek nem megfelelően kivitelezett gyakorlat túlzásba vitele.

Mint mindenben, itt is legfőképpen a mérték számít és a legnagyobb rizikó abban rejlik, ha egyoldalúan terheled a tested, legyen szó testtartás- és mozgásmintáról vagy edzéstípusról egyaránt.
Vedd észre tehát a tested apróbb jelzéseit is, ne csak azt, amikor már ordítva jelez feléd kisugárzó fájdalmat okozó gerincsérvvel vagy egy becsípődéssel.

Ha mégis úgy adódik, hogy csak akkor figyelsz rá, tudd, hogy ez nem a Világegyetem ellened indított támadása, a sors legnagyobb csapása vagy egy szerencsétlen örökség. Sokkal inkább egy hosszú-hosszú folyamat eredménye.

Nem mondom, hogy ne sajnáld magad. Nyugodtan tedd azt, ha ettől jobban érzed magad. Utána viszont lépj túl azon, hogy nem vetted észre az apróbb jelzéseket és tudd, hogy ezt bármikor megteheted és változtathatsz.
Lehet, hogy kicsit rosszul érint, hogy közöd van a panaszaid kialakulásához de közelítsd meg inkább onnan, hogy így a kezedben van a megoldási lehetőség is, nem kell beletörődnöd a sorsodba vagy egy ilyen történés miatt még jobban óvni a tested a mozgástól. Ilyen eszedbe ne jusson!

Egyszerűen csak értsd meg, hogy a tested nem egy hülye ellenség, sokkal inkább nagyon okos, nézd csak meg a képeken, hogy egy elváltozás lehet, hogy valójában egy nagyon hasznos védekező mechanizmus eredménye.
Figyelj rá, lehetőleg ne csak a legnagyobb, hanem az apróbb jelzéseinél is.
Ezeknek megfelelően pedig tanuld meg helyesen használni.

Téged is megaláztak már tesiórán, edzésen, terápián ?
Volt, hogy úgy érezted , ezt el kell tűrnöd a szakember eddigi eredményei miatt? Akár még szégyellted is magad, amiért nem felelsz meg az elvárásoknak?
Vagy azért igényelted volna, hogy jobban lássa a problémád és segítsen ráérezni a mozdulatra?
Szerinted milyen egy jó edző/ terapeuta kommunikációja, amivel át tudja neked adni , amit ő már évek óta csinál ?
Ha megdícséri, amit jól csinálsz? Vagy ettől inkább elbízod magad és ellustulsz? Inkább a hibáid kiemelését szereted hallani , egyre hangosabban ismételgetve, mert ez fejlődésre sarkall? Vagy ezt megalázónak érzed és még annyira sem megy utána, mint korábban? Muszáj végletekben gondolkodnunk vagy lehetne ezt is személyre szabni?
Edzőként / terapeutaként te mit gondolsz , ha valaki az istennek sem érti meg , amit szeretnél és nem tudja kivitelezni a gyakorlatot ? Azt, hogy a vendéged egy ügyetlen idióta ? Vagy azért elgondolkodsz azon, hogy ideje lenne tanulni, mi is az a mozgástanítás és mennyit számít a kommunikációd abban, hogy a vendég agya abba az irányba vezesse a mozgásait , amibe te szeretnéd ?

Pályám elején bevallom, én is sokszor értetlenül álltam az előtt , hogy sokaknak mennyire “nincsen testtudata”. Majd mikor elmentem az első idegrendszeri alapú mozgástanítással foglalkozó továbbképzésre , rájöttem, hogy minősítéssel nem megyek semmire.

Persze baromi rossz érzés , amikor eredménytelen vagy és könnyebb a vendégre fogni, hogy csakis ő lehet a hibás . Ez természetesen fordítva is igaz . Ha vendégként nulla melót raksz a közös munkába , könnyű leszarozni a szakembert , aki próbált aktivitásra bírni a saját problémád megoldása érdekében ahelyett, hogy “ okoskodás “ (=magyarázat) nélkül csak “ végezte volna a dolgát” (=suhintott volna egyet a varázspálcájával, hogy szuperül legyél anélkül, hogy neked bármit tenned kellett volna, hisz ő ért hozzá) .

Azonban ha egy vendégen látszik az akarat, az igyekezet, a nyitottság, a figyelem, az szerintem sokkal nagyobbra értékelendő, mint az , hogy eredendően mennyire ügyes és milyen könnyű vele dolgozni. Ha ugyanis előbbiek megvannak és párosulnak egy folyamatosan gondolkodó, magyarázó, okosan szemléltető oktatóval , hatalmas eredményeket érhetnek el együtt.

Mostanában már azon döbbenek le , ha valaki azt gondolja , hogy attól , mert ő zseniális eredményeket ért el és az ügyes vendégeket /tanítványokat tolja előre , a “hülyékkel” meg ordítva és mindenféle jelzőkkel megalázva próbálja megértetni , hogy mit is kéne csinálni, ő jó szakember . Sajnos ez létező probléma, bármennyire is érthetetlen… Ezért úgy éreztem, hogy muszáj róla írnom.

Egy edző/ terapeuta nem attól jó , hogy ordibál . Ez ugyanis olyan , mint amikor mi magyarok egyre hangosabban ismételjük a külföldieknek a magyar szavakat és hülyének tartjuk őket , hogy nem értik , pedig valójában ez a viselkedés maga az ostobaság.
Egy jó tréner/ terapeuta és egy értelmes, gondolkodó ember megtanul a másik nyelvèn beszélni . Csak így tudja meglátni a problèmát és valóban segíteni .

A kérdés az , hogy egyáltalán mennyire szeretnél és mennyit vagy képes ezért tanulni .

Nekem a munkám nem csak egy hobby, hanem hivatás . A vállalkozásom a fő megélhetésem. Szerintem alap, hogy annyira komolyan veszem, hogy ha látom, hogy nem működik az eddigi módszerem, továbbtanulok. Ja, hogy az pénz meg idő? Na meg oda az Isten - komplexusom , hiszen “minél többet tanul az ember , annál inkább érzi, hogy mennyi mindent nem tudhat még” ?

Komoly ,átgondolt munkával viszont olyan is kihozható valakiből, amiről mások szerint már le kellett volna mondania . Persze, ehhez mindkét fél részéről bele kell adni mindent.

Tudhat, hogy számos embernek kiújulnak a panaszai műtét után is vagy újak jelentkeznek?
Tudtad, hogy egy gerincműtét után letapadt heg hasonló kisugárzó fájdalmat okozva nyomhatja az ideget, mint egy akut gerincsérv?
Tudtad, hogy egy kezeletlen bokaficamnak köze lehet az akár évekkel később jelentkező derékfájdalomhoz?
Tudtad, hogy egy császármetszéses heg összefüggésben lehet alhasi, deréktáji, belső comb környéki fájdalommal, de akár még vállfájdalommal is?

Foglalkozz a hegeddel! Tanuld meg használni a tested egy új beavatkozás után, amit például egy műtét is jelent. Ez számára még ismeretlen állapot.
Emlékezz minden műtétedre és jelezd akkor is, ha nem kérdezik. Kezeld ugyanolyan fontossággal a régieket, a kisebb bemetszéssel járókat , a jelenlegi panaszodhoz képest távoli testrészeket érintő hegeket.
Ami pedig a legfontosabb! Számos műtét nem hirtelen, tőled független baleset következménye, hanem egy hosszú, nem megfelelő testhasználattal összefüggő folyamat eredménye. Tárd fel az okokat, változtass, tegyél azért, hogy az elért jobb állapot fenn is maradjon!

Miért gondolják sokan, hogy az edzés egyenlő az erősítéssel ?

Miért minősítenek le egyesek bizonyos mozgásformákat azzal, hogy “ az nem sport” , csak mert nem erőlködsz benne szemmel láthatóan, nem fáj a végére minden porcikád és esetleg annyira élvezed, hogy még mosolyogni is képes vagy közben?
Miért démonizálnak bizonyos szakemberek egyes sportokat aszerint, hogy az mindenki számára káros, függetlenül attól, hogy milyen nemű , milyen élet szakaszban van, milyenek a testi adottságai vagy épp pont az az egyetlen mozgásforma, amire nem kell ráerőltetnie magát, mert érzi, hogy egyszerűen szüksége van rá ?
Miért priorizálnak sokan bizonyos mozgásformákat “ mindenre és mindenkinek jó” alapon akkor is, ha az éppen nem motiválja az illetőt a mozgásra , inkább egy plusz utálatos kötelességet vagy pótlékot jelent számára, hiszen “ ez legalább nem árt “ vagy “ az ő korában, az ő diagnózisával már csak erre képes, ez megengedett” ?

Sokszor már eleve gyenge láncszemként tekintettek rám az erősítő jellegű edzéseken, mert előtte “ csak” táncoltam.
Tesin az ügyetlenek közé tartoztam, mert épp nem ment a gyors futás, dobás, ugrás stb, aminek a tanterv szerint abban az életkorban mennie kellett volna. Az már senkit nem érdekelt, hogy a szalagavató táncot mennyire gyorsan tanultam meg, arra nem járt osztályzat.
Sokáig azt hittem, utálok mozogni , hiszen az osztályzattal értékelt mozgások rossz élményeket hoztak. Elhittem, hogy ami nekem pont jól megy és jó érzéssel tölt el, az nem is igazi mozgás és nem jár rá semmilyen visszajelzés .
26 évesen elkezdtem modern balettet tanulni, ami a leginkább hasonlít a gyermekkori spontán mozgásaimra, amik igazán belülről jöttek, a testem által vezetve,ha zenét hallottam. Eddig tartott, mire lehetőséget találtam rá, hogy azt csináljam, amire olyan régóta vágytam. Pedig már szinte feladtam, miután több helyen és egy nagy, több tánciskolát bemutató nyílt napon is azzal találkoztam, hogy csak gyerekek számára indul ilyen jellegű óra.

A cél elérését jelentősen nehezíti, ha már eleve nem is hiszel a sikerben vagy rosszabb, már nincs is igényed rá, hogy elérd . Ezen kell tehát először dolgozni, hiszen senki nem tudja helyetted elérni azt, amiben saját magad korlátja vagy.
Azért tépjük a szánkat sokan, hogy ezen a gondolkodáson segítsünk változtatni de ehhez a te nyitottságodra hatalmas szükség van .

Az én útravalóm ezzel a poszttal a számodra az, hogy engedd újra kinyílni előtted a világot akkor is, ha az eddig téged ért hatások inkább bezárták.
Nem kell életed végéig fel- alá úsznod, amíg a maradék kedved is elmegy a mozgástól.
Nem kell lemondanod hétköznapi mozgásokról vagy olyan sportokról, amik örömet szereznek. Legyen igényed arra, hogy képessé tedd rá a tested . Merj ehhez segítséget kérni olyan szakembertől, aki vezet. Először azonban döntsd el, hogy vállalod-e az utat akkor is, ha hosszabb vagy még mindig a gyors, kizárólag a másiktól függő látszatmegoldásokra vársz.

Ne gondold, hogy másnak könnyebb, több lehetősége van, jobbak az adottságai, hiszen nem ismerheted mások teljes jelenlegi és múltbeli életét. A mércéd te magad legyél.
Légy magadra büszke, ha beépíted a mozgást az életedbe, legyen az bármennyi és bármi. A jobbra törekedj, lépésenként ahelyett, hogy inkább nem csinálsz semmit, ha nem megy egyből tökéletesen.

Számodra mit jelent a rehabilitáció?

Szerintem azt, hogy a lehetőségekhez mérten képes vagy maximálisan visszatérni minden normális, szükséges hétköznapi funkcióhoz. Emellett képes vagy fájdalom és az újrasérülés veszélye nélkül ( és mindenféle külső rögzítő nélkül) fizikailag aktív lenni, visszamenni a korábbi sportodba vagy elkezdeni valami újat .
Ennek ellenére sajnos sokan még mindig alkalomszámokban gondolkoznak, funkció helyett.Ragaszkodnak a felírt 10 alkalomhoz vagy ha nem orvos küldte őket, azt kérdezik, hányszor kell jönnöm, ahelyett, hogy sablonjavaslatok helyett a saját céljaikra fókuszálnának.

Inkább azon gondolkodj, hogy az én kérdésemre pontosan tudj válaszolni: mi a célod ? Majd addig menj, amíg el nem éred . Az alkalomszám majd folyamatában derül ki, a haladási ütemed tekintetében.

”Túl öreg”, “túl ügyetlen “ címkék adás -vétele és bizonyos mozgásokkal kapcsolatos félelem vagy lemondás helyett ott van egy út : a teljes rehabilitáció , ami magába foglalja a prevenciót is , azzal kapcsolatban , ami még nem alakult ki , de egy félbeszakított rehab miatt újrasérülésként vagy vándorló fájdalomként kialakulhatna .

Gondolj csak bele , hogy mennyire könnyű újrasérülni, ha nem szerzed vissza minden képességed , amikkel egyébként a hétköznapokban bármikor találkozhatsz !

Nézd meg az ábrát, hány lépcsős egy teljes rehab. Az emberek többsége az 1. Fázist tekinti gyógyulásnak, elérendő célnak és sokszor sajnos azért , mert kb ennyi fér bele 10 alkalomba, ami a beutalón szerepel.
Ha azonban saját rendszerben dolgozó mozgásban jártas szakemberhez fordulsz, érdemes végigjárnod azt az utat, amit az elején felvázolunk együtt, hiszen itt a határt korántsem az a 10-es szám jelenti…
Ehhez először is pontos célmeghatározás , majd kitartó gyakorlás kell.

Miért törekszem maximálisan arra, hogy legyenek nagy céljaid és érd el mindet , ahelyett, hogy letiltanálak bármilyen mozgásformáról? Tizenévesen letiltottak a tesiről, az ugrásról, a futásról , mert fájt a térdem és ennek okául azt mondták, laza az elülső kereszt szalagom. Én örültem, hogy nem kell tesiznem, hiszen amúgy is utáltam a fájdalom és az “béna” címke miatt . Ugyanakkor utáltam a helyette felírt úszást és a gyógytesit is .

Hálás vagyok, hogy egy betegség erre a pályára vezetett és aztán a sok vándorló fájdalom pedig vitt tovább a különféle továbbképzésekre . Ha ez nem így történt volna, ma valószínűleg egy fájdalmakkal teli, mozgásutáló, magát szerencsétlen bénának tartó, futástól - ugrástól rettegő felnőtt lennék. Ehelyett viszont megismertem magam, megtaláltam azokat az okokat, amiken tudok változtatni ( kereszt szalagot erősíteni ugyanis nem tudok, de szerencsére nem is ez volt a fájdalom igazi oka :)) .

Folyamatosan dolgozom a testtartásomon, a mozgásmintáimon és új sportokat is kipróbáltam. ( Például a gyermekkorom óta vágyott modern balettet, 27 éves fejjel kezdtem el. Emellett kisebb kihagyásokkal évek óta járok TRX-boot camp edzésre , ahová a tesiórás múltam alapján be sem mertem volna tenni a lábam, ha a párom nem visz el :)). Most ugrok, futok, a laza elülső keresztszalagos térdemet intenzív gyakorlatokkal edzem ( az elejétől kezdve rögzítő nélkül , az aktuális képességeimet kihasználva ) és noha nem én vagyok korántsem , aki a leggyorsabb vagy legerősebb a csapatban , viszont képes vagyok mindenre , ami korábban tiltott volt , szeretem , amit korábban utáltam és nem fáj semmim.

Nekem ez volt az elsődleges célom.